A Csonka-torony és a település régészeti kutatásai

A Duna - Tisza középső része már a honfoglalás utáni időkben is jelentős lakosságot vonzott. Az államalapítás előtt a nomád pásztorkodás a 11.sz. közepétől pedig a növénytermesztés és a kézműipar külömnféle formái is szélesebb körben elterjedtek.

A Csonka torony - templomrom, István király birtokán helyezekedett el.⁶ A templomrom pontos építési idejét nem ismerjük.

Tengerszint feletti magassága 95,45m Bf.

A honfoglalás korában e terület lakott volt. Lakói ugyan kevesen voltak és valószínűleg nomád pásztorkodással foglalkoztak.

A templomhelyén a római korban contra castrum, azaz őrtorony állhatott, hiszen a Római Birodalom a Duna vonaláig nyúlt és őrtornyokkal képezték ki a védvonalat. A templom mellett húzódó csatorna helyén valamikor zsombékos, mocsár terült el.

István király rendeletében, melyben meghatározta, hogy "Minden 10 falu építsen egy kőtemplomot", kimondta azt is, hogy a helyben található építőanyagon túl a már ott lévő rommaradványokat is fel kellett használni a templom építéséhez. Mindezt bizonyítja, hogy a templom falában ma is megtalálhatóak a római korból származó téglák. A környéken végzett ásatások során is találtak római kori cserépmaradványokat. Így a templom alapjainak építési idejét a XI - XIII.sz-ra tehetjük, az évtizedek alatt történt átalakítások a felépítményen is látszanak. Így a gótikus jellegű hajó felőli ablak a XIV.sz. építésére jellemző. Ez időben őrtoronyként is használhatták. Pámer Nóra 1961-ben végzett ásatásai során a templom építési idejét a XIV.sz-ra teszi.[1]

A vaskos falak, a lőrésszerű ablakok azonban korábbi építésre utalnak, a nyolcszög 3 oldalán záródó (poligonális) szentélykiképzés pedig már a XIV.sz. előtt is fellelhető volt. Sem támpillére, sem faltagozódásra utaló nyomok nincsenek. A templom vakolva volt, ennek egy része ma is megvan. 1930-ban még találtak egy 1522-ben kelt bevésést a vakolatban.

A templom tájolása K - Ny irányú, egyhajós templom, kapuzata dél felé nyílt. Faragott köveket, díszített zárókövet nem találtak a feltárások során. Egyetlen faragott kő került beépítésre a templom szentélyének külső falán, ami biztosan nem ott volt eredetileg, ám a helyi monda szerint addig fog állni a templom míg az ott van. Reméljük tovább is!

A torony a hajóval egyidőben épülhetett, támpillére nincs. A templom méretei: a hajó 12,9m hosszú, 6,3m széles, a szentély 4,8m széles, a torony 2,8 x 2,6m széles, magassága 10,6m és 4 szintes volt. Anyaga zömmel réti mészkő (darázskő), de találunk benne római kori téglát, és egyéb vulkáni eredetű köveket is (andezit, andezittufa), melyek nem helybéli építőanyagok. A köveket habarccsal kötötték össze, melybe égetett meszet apróra zúzva oltottak bele.[2]

A Csonka torony környékének utolsó birtokosa Blaskovits Sándor és családja volt. Blaskovits Sándor a múlt után érdeklődő ember lévén végeztetett ásatásokat a torony mellett és környékén 1864-ben,[3] más forrás szerint 1868-ban.[4] Blaskovits Sándor segítője gr. Bethlen Ferenc volt. Találtak itt rézkarikákat, Gallienus korabeli római pénzeket, urnákat, dísztárgyakat, Anjou korabeli kardokat, dísztárgyakat. A talált kincsleleteket a Kiskunhalasi Gimnázium régiségtárában helyezték el⁸⁵, de Budapestre a Nemzeti Múzeumba is került belőle. Sajnos a II.világháború alatt a régiségtár teljesen megsemmisült.

A következő ásatást, 1920-ban Szőnyi Ottó vezette, 1925-ben Halovács tekintette meg a romokat, 1930-ban Szőnyi Ottó, dr.Lux Kálmán, és ifj.Lux Kálmán, majd 1931-ben Möller István végzett kutatásokat.⁸⁶ Sajnos ásatási dokumentáció nem maradt fenn ezekről, csupán néhány fénykép. Az ásatásokról a korabeli újságok is beszámoltak, így a Magyarság (1930. aug.5.), az Új Barázda (1930.aug.6.), a Nemzeti Újság - Katolikus melléklete (1930.ápr.20.).

1930-ban a templom állapota aggasztó képet mutatott, hatalmas lyuk tátongott az északi falon, a falkorona is rendkívül romos állapotban volt. Az akkori plébános Vorák Lajos sokat tett, azért hogy a templomrom állagmegóvását megcsináltassa. A felújítás gondolata már 1920 körül is felvetődött, de sem a településnek, sem a terület tulajdonosainak nem volt rá elegendő pénze. Még az 1930-as Szent Imre év alkalmából sem sikerült összegyűjteni a felújításhoz szükséges összeget. A katolikus egyház szeretett volna templomot emelni a faluban, ekkor merült fel az ötlete annak, hogy lebontják a Csonka tornyot és újra felépítik a faluban. Ezt végül a műemlékvédelem sem javasolta és pénz sem volt rá, tehát maradt a templomrom a helyén. Részlet a kérelemből: "Érseki Hatóságot alázattal kérem, hogy kegyeskedjék erkölcsileg támogatni ügyünket oly irányban, hogy ezen régi templom, amely kb. 6km-re van a községtől, átszállíttassék a mostani lakott helyre. Az Országos Műemlék Gondozó Bizottság hosszú évek óta nem törődik a romokkal és egypár éven belül teljesen összeomlik és egyenlő lesz a föld színével. Nagyon helyes lenne ezt mindenestől pontos méreteiben és alakjában a mocsárból és teljesen lakatlan helyéről kiemelni és legalkalmasabb helyen rendeltetésének átadni..."[5]

Végül 1961-ben több, mint 30 évi levelezés, gyűjtés után kerül a templomrom felújításra, Erdei Ferenc tervei alapján. Az ásatásoknál nem találtak érdemleges régészeti anyagot már.⁸³

Eltelt újabb 30 év, a Csonka torony ismét felújításra szorul. Nem csupán az idő vasfoga kezdte meg a falakat, hanem sajnos barbár emberek szándékos károkozása többet ártott e romtemplomnak. A Millennium évében felújításra került e páratlan építészeti emlékünk, mely egyetlen a Duna-Tisza közén.

A torony előtt lévő kereszt, mely Szt. Imrét ábrázolja Polyák Ferenc népművész fafaragó alkotása.

A földrendezések után a templom környéki területet megkapta az egyház, majd ennek egyrészét felajánlották az államnak. Egy telekkönyvi téves bejegyzéssel a torony területét is az állam tulajdonára írták, de később ezt korrigálták és 400 öl területet, a templomdombot visszakapta az egyház.[6]

1964-ben térképészeti pontot helyeztek el a templom mellett északról.

A Csonka torony környékén a szőlőtelepítésekkor több csontmaradványt, cseréptöredéket találtak. Sajnos nem foglalkoztak vele az emberek, nem becsülték meg a talált tárgyakat, így azok sorsa ismeretlen maradt.

Később már nem volt ásatás a területen.

Szerencsére mégis gazdag régészeti lelet került elő e területtől kicsit távolabb a Blaskovits család kertjében. Itt találták meg a híres honfoglaláskori fanyereg csontdíszeit, melynek részletes ismertetését László Gyula régészprofesszor adta meg és rekonstruálta a fanyerget. 1935 óta a lelet a Nemzeti Múzeumban látható.

A nyergen kívül patkót, patkótöredéket, növényi indadíszítésű csontlemezeket kengyelvasat is találtak.[7]

A nyereg csontlemezdíszítései a koroncói, kenézlői leletekkel hozhatók párhuzamba. Nagy Géza kutató nyelvészeti feltevéseit igazolta László Gyula, miszerint a magyar nyereg akkor keletkezett, amikor a magyarság még a szibériai ugorok mellett élt, de kapcsolata volt török népekkel is.

A csontlemezek lólapockából és bordákból készültek. Párosan helyezkedtek el, mégpedig egymás tükörképeiként a hátsó kápát díszítették. A honfoglaló magyarok nyergesmesterei ismerték a szorítót, az összeszíjazáshoz, a nyeregkészítéshez szükséges eszközöket.

A csontlemezek palmettaleveles, szegélyfutásos mintázata egyezőséget mutat a tarsolylemezek díszítéseivel, azokkal együtt jelentős a honfoglaláskori művészet, az ötvösmunkák feltárásában.

A Nemzeti Múzeumba több lelet is került Soltszentimréről. Így a 66/1851l.t.sz.nyilvántartott nagyszerű vas zár és kilincs, Barsa István orvos ajándékaként, melyet a rom mellett talált. Sajnos ma a leletek nem azonosíthatóak.

A másik lelet Akasztó - Pusztaszentimre lelőhely megjelöléssel, 1240 tájáról származó kincslelet Ivánka Oszkár birtokán került elő szántás közben 1893-ban. A leletről Parádi Nándor írásában olvashatunk.[8] Két ezüst karperecet, négy gyűrűt: kettő ezüstből, kettő elektronból készült, (Elektron: természetes arany és ezüst ötvözete, melyben az ezüst 15-30%-ig, ritkán 40%-ig található meg. Hidrotermikus eredetű, lelőhelye: Ausztrália, Dél-Ural.[9]), három ezüst csatot, két hajkarikát szintén elektronból és 261db friesachi denárt találtak. Az Árpádkori település területén a kincseket elrejtették, ezek használati tárgyakkal (pl:üst) együtt kerültek a felszínre.

1935-ben Pásztor Lajos birtokán a vasúttól Ny-ra találtak honfoglaláskori sírokat. 14 gyerek és férfi csontvázat, fekete agyagedényeket, 2 függőt, 1 függő követ.[10]

A fenti leltek ma a Nemzeti Múzeumban tekinthetők meg.

Mindezekből jól látható, hogy Pusztaszentimre, a mai Soltszentimre létező település volt már a honfoglalás korában. Történelme viszontagságos volt, hol elnéptelendett, majd újratelepült, bizonyítva élni akarását, biztosítva kitartó, szívós munkával jövőjét, mert történelme nem csak országoknak, nagyvárosoknak, de ilyen kis településeknek is van, melyből erőt merítve építhető tovább a jövő.

[1] Cumania 1990.12.sz.218.oldal

[2] 1931.06.19-én kelt jelentés a Kalocsai Érseki Hivatalnak,Kalocsa Érseki Levéltár

[3] 51/1961.sz.levél Kalocsa Érseki Levéltár, Soltszentimre anyag

[4] Blaskovits Elemér közlése, Mőzs

[5] 27/1930 Kalocsa Érseki Levéltár, Soltszentimre anyag

[6] 1955/1959.sz. Kalocsa Érseki levéltár Soltszentimre anyag

[7] Hampel: A Honfoglaláskor, Budapest 1907 59-60,134-135 oldal

[8] Folia Archaeologica XXVI.,Budapest 1975 257.oldal

[9] Fuxreiter András ásványgyűjtő közlése, Kecskemét

[10] 61.S.II.1935 Honfoglaláskori temető ltsz.3530. Nemzeti Múzeum Adattára Budapest